Újévi Istentisztelet
hanganyag mp3 formátumban

2010 január 1.
(Igehirdető: Révész Lajos)

"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok. Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok."

Ézsaiás 43: 18-19

További Istentiszteletek meghallgathatók itt

Könyvesbolt
Szfvár Széchenyi út 26.

NYITVATARTÁS:
hétfö, kedd, csütörtök, péntek:
12.00-17.00-ig
szerda: 10.00-17.00-ig

MÜKÖDTETÖ:
Reménység Háza Alapítvány
Széchenyi u. 26.

Egyéb gyülekezetek
Székesfehérváron

Székesfehérvári Református Gyülekezet Link

 

A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség Link

 

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Link

 

Ujszászi (Benyó) Illés szolgálata
1960-1966
Ujszászi (Benyó) Illés, a költö-prédikátor szolgálata:
1960-ban a gyülekezet Újszászi Illés rákospalotai lelkipásztort hívta meg. Újszászi testvér Tápiósülyben ismerte meg az Urat és Rákoscsabán merítkezett be. Hamarosan megismerte nevét az ország testvérisége, kellemes, népies stílusban írt novellája (Repedezett nád) és több megjelent karcolata révén. Dr. Somogyi Imre, az akkori elnök igen szerette írásait és lelkesítette öt az irodalmi munkára. Ennek során sokat foglalkozott lelkigondozottainak életproblémáival, és a halálra való felkészüléssel. "Összesen mintegy 300 írása maradt fenn. 1961-ben felsöbb utasításra kellett abbahagynia munkáinak további publikálását. A Békehírnökben 'Gyakorlati keresztyénség' címü rovatban 1961. május 1-én jelent meg 'öszinteség' címmel utolsó irása... Mindig derüs, alázatos, szelíd lelkületü, béketürö, nyílt szívü, szorgalmas munkás volt, akiben a formális vallásoskodással szemben a Szentlélek tüze égett..." Újszászi testvér nagy buzgósággal vitte tovább a munkát Székesfehérváron. Derüs optimizmusa, testvérszeretete és az igazság határozott kimondása sokakat megnyert. Házasságát az Úr nem áldotta meg gyermekkel, ezért feleségével, az Újszászon született Antal Ilonával egy leánygyermeket fogadtak örökbe. A helyi gyülekezeten kívül még öt kisebb állomást is kezelt: Nádasdladány, Seregélyes, Kincsesbánya, Várpalota, Öskü. 1962-ben - ahogy ö nevezte - aliánsz bemerítés volt Székesfehérváron. Ez azt jelentette, hogy a bemerítettek között több református, egy szabadkeresztyén és egy pünkösdista atyafi volt, ,akik továbbra is saját egyházuk, illetve felekezetük tagjai maradtak. Érték is ezért bírálatok, meg azért is, hogy: "Ebben az idöben több bel- és külföldi pünkösdista prédikátor jött a fehérvári gyülekezetbe igét hirdetni. Mire Újszászi testvér azt válaszolta, hogy ö nem hívta öket, azok csak úgy jöttek. Viszont 3-4 alkalommal hívott baptista prédikátorokat és azok nem jöttek." Az azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az idöben bizonyos mértékben pönkösdi-karizmatikus hatások érték a gyülekezetet, mindez hitelvi nézeteltérésekhez is vezetett. Újszászi testvért váratlanul, 54 éves korában ragadta el a halál. 1966. október 13-án, egy csütörtök esti bibliaóra után, éjjel 11 órakor szívtrombózis vitte el. Temetésén sokszázan vettek részt. Ravatalánál 46 lelkipásztor gyült össze. Az igét Kovács Imre elnök hirdette: "Íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá öket egymástól és felméne Illés a szélvészben az égbe." (2.Kir. 2:11) Elödje, Oláh Lajos országos titkár ezekkel az igékkel búcsúzott: "Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában érkezik a ti Uratok!" (Mt. 24:38-51). A másik ige pedig így hangzott: "Meg ne feledkezzetek vezetöitekröl, akik az Isten Igéjét hirdetik néktek. Figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket!" (Zsid. 13:7) Szolgatársai az ország minden részéröl eljöttek, hogy búcsút vegyenek töle, s kézröl-kézre adva vitték a koporsót a végsö nyughelyre.




Alkalmaink
Istentiszteleti rend
Vasárnap:
9.00-9.30: Imaóra
9.30-10.30: Istentisztelet
11.00-12.30: Istentisztelet
17.00 Délutáni Istentisztelet


Csütörtök:

18.00: Imaóra

Péntek:

16.00 Tini törekvők
17.30 Felnőtt törekvők
18.00: ifjúsági alkalom

Hónap első vasárnapján:

9.00-10.00: Imaóra
10.00-11.30: Úrvacsora, Istentisztelet
12.00-tól: Közös ebéd

Istentiszteleti rend
Férfi imaóra
szolgálat

Az alábbi linken megtekinthető a 2010 évi férfi imaszolgálat táblázata

Link

Gyülekezeti versek
"Az én szívem egy óra,
Szeretet a rugója,
Mindig azt ketyegi,
Hogy a verset nagyon szereti."

Versíróink:
Mátrai Magda
Mosbergerné Nati
Nagyné Kiss Éva
Németh Miklós
Németh Orsolya

Várjuk a további vállalkozó szellemű versíróinkat.
Jelentkezni lehet az info@baptistafehervar.hu
e-mail címen.
Online rádiók
az interneten fellelhető keresztény rádiók
Valid CSS!