Az elsö bemerítésre 1931. július 29-én került sor a fehérvári Sóstó vizében, ettöl kezdve számítjuk a gyülekezet születését. Az elsö fehérruhás hitvallók között találjuk Woticzky Emmát, aki mint öngyilkosjelölt, a rendörségi fogdában hallgatta meg az evangéliumot, amit Bretz Emil közölt vele. Ez a leány életével együtt a kerékpárját is átadta a missziónak, ami sokat segített a körzeti munkában. Az elsö bemerítést Gerwich György lelkipásztor végezte.

Bretz Emil feleségül vette Gerwich Irmát, aki képesített óvónö lévén jó segítséget jelentett férjének a népmisszióban. Iskoláit Svájcban és Angliában végezte. Férjét többször is elkísérte missziós útjaira, ilyenkor föképpen a gyermekekkel foglalkozott, gitárkísérettel énekelt, vagy a gyermeknevelésröl tartott elöadásokat az édesanyáknak. Idöközben Bretz Emil apósa, Gerwich György házat vett Székesfehérváron a Jókai u. 3-5 szám alatt. Ez lett késöbb a gyülekezet elsö otthona. A következö években, az itt kialakított imaterem, lakás és iroda vált a Bretz testvér által letrehívott Evangéliumi Népmisszió föhadiszállásává. Innen látogatta a kórház betegeit, a rendörségi fogda lakóit, a megmentett öngyilkosokat, azonkívül eljárt a város különbözö részeire, ahol csak szívesen látták vagy hívták, hogy magánlakásokban prédikáljon Isten igéjéröl, az evangéliumról. 1932. június 29-én ismét bemerítésre került sor a Sóstó partján. Az ekkor készült fényképen 18-20 fehérruhás látható. A bemerítettek között találjuk Milisics Ferencet és feleségét, Deutschman Hermant és feleségét, Budai Jánost, Lendvainét, Kiss Józsefet és feleségét Székesfehérvárról. Nádasladányból pedig id.Márkus János, Halmi Lajos, Németh István, Dezsö Géza és Mészár Mária ismerhetö fel. A bemerítést dr. Somogyi Imre egyházelnök végezte, aki akkor a Nap utcai gyülekezet lelkipásztora volt.

A kocsimisszió elindítása (1933.)
A Dunántúl a baptista misszió szempontjából hatalmas fehér terület volt abban az idöben is. Alig volt néhány evangéliumi gyülekezet a környéken. Bretz Emil szorgalmazására, és egy-két vezetö testvér - dr.Somogyi Imre, dr.Kiss Ferenc, dr.Csia Lajos, Révész Zsigmond - támogatásával elhatározták, hogy egy, a budapesti közlekedésböl kiselejtezett lóvontatású társaskocsit, másnéven omnibuszt állitanak a dunántúli misszió szolgálatába. A kocsimisszió fö központja Székesfehérvár volt. Kétheti munkával átalakitották a kocsit a misszió számára. Belül a szállítandó könyvek számára kellett polcokat kialakítani, a beszélgetések számára pedig asztalt és padokat kellett behelyezni. Az igehirdetés számára egy szószéket kellett kiképezni a kocsi elején. Bibliai idézeteket is írtak kívül rá. Az egyik oldalán ez volt olvasható: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" A másik oldalán pedig ez: "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédem soha el nem múlik." A kocsi tetején egy táblán a követlezö felirat állt: "Evangéliumi Népmisszió ".

1933. július 7. fontos nap a népmisszió szolgálatában álló missziós kocsi történetében. Ekkor indul el elsö nyilvános útjára. Székesfehérvár hatalmas vásárterének közelében állt meg. Útközben sokan érdeklödve nézték felvonulását, olvasták bibliai jelmondatait. Közben különbözö traktátusokat adtak az emberek kezébe és egy nyomtatott meghívót is, ami az esti evangelizációs alkalmakra hívta a város polgárait. Az egyiken például ez állt: "Magyarországot területi és egymást követö más csapások is megnyomorították. Ezért hazánk népe reménytelen és megtört. Nincs ereje Istenben bízni. Néhány keresztyén missziói munkás ezt látva elhatározta, hogy népmissziói munkát kezdenek, mert népünket csak Krisztus tudja talpra állítani és reményt adni... Missziói kocsi és missziói sátor igénybevételével akarja városok és falvak nyílt tereire az evangéliumot elvinni, hogy igy azok is meghallják, akik sem templomba, sem imaházba nem mennek el..." Mivel, amint tudjuk, Bretz Emil a székesfehérvári rendörség bünügyi osztályán már elöbb is foglalkozott az életuntak, rabok között az evangéliummal, a rendörséggel jó összeköttetései voltak.

A székesfehérvári rendörhatóság pedig nagyon elözékenyen és szívesen fogadta Bretz Emil kérését, aki kérvényében több heti engedélyt kért a székesfehérvári evangélizálásra. Az engedélyt nemcsak hogy megadták, hanem a missziói munkát is figyelemmel kísérték és jóakaratú védelemben részesítették. Csordás Miklós könyvárus napokon át vitte házról házra az iratokat és a Bibliákat. Sokezer traktátust osztott szét és sok Bibliát adott el. Egyik-másik városrészben, az esti alkalmakon sok kiváncsi ember gyült össze az evangélium meghallgatására. Igy történt ez például Palotavárosban is. Az esti csendben messze hangzott az ének és igehirdetés. A hallgatóság soraiban nem csak egyszerü munkásemberek voltak megfigyelhetök, hanem gazdagabb polgárok, de még az értelmiség köreiböl is néhányan. Elöfordult, hogy az utóbeszélgetések során egy akkor közismert mérnökembert, söt egy fiatal papnövendéket is megragadott az evangélium szava és rendszeresen visszajártak az alakalmakra. Amig az evangélikusok és reformátusok szívesen és nagy elismeréssel fogadták a kocsimisszió szolgálatát, addig a felsövárosi illetve palotavárosi katolikus plébános hadat indított Bretz Emil ellen. Az ezzel kapcsolatos támadás a helyi sajtóban is napvilágot látott a következö cimmel és szöveggel: "A palotavárosi katolikusok a baptista prédikátorok utcai müködése ellen: Néhány nap óta különös és furcsa szenzációja van Székesfehérvár városnak, amelynek utcáit esténként a helyi baptista prédikátor vándorcirkuszos kocsihoz hasonló, de bibliai idézetekkel teleirkált kocsija járja végig. A fogat a város egyes pontjain megáll s az összegyülekezö kiváncsiaknak a baptista szónok beszélni kezd. Napokon keresztül békén türték a polgárok a prédikátor szereplését, de ma már a palotavárosi katolikusok mozgalmat indítottak, hogy ez az utcai igehirdetés véget érjen... A közóhajnak engedve... hatósági közbelépés történik ebben az ügyben, amit nagyon helyesnek tartunk..." A kéthetes fehérvári evangélizáció során tehát nem csak jóindulatú hallgatóság állta körül a missziós kocsit, hanem rosszindulatú suhancok is. Igy történt ez az egyik palotavárosi evangélizáció után is, amikor talán a fenti cikk hatására, hat-nyolc felbérelt fiatalember kövekkel, fahusángokkal, sárgöröngyökkel, paradicsommal, tojással dobálták meg a missziói kocsi deszkafalát, ablakát, de még az igehirdetöt is. Söt, egészen közel merészkedve, a kocsi kerekeit akarták kiszerelni, de még a 17 mázsás kocsit is megpróbálták felborítani.

Ebben az esetben azonban a rendörség igen hamar megjelent és a misszionárius segítségére sietett. Az önfeláldozó szolgálat meghozta áldásos gyümölcsét, és közel húsz személy döntött Jézus Krisztus mellett. Nemsokára újabb evangélizációval egybekötött bemerítésre került sor a Sóstó partján. A gyülekezet létszáma lassan emelkedett. 1936-ban már 15 gyülekezeti tagról és 20 barátkozóról szól a Békehírnök beszámolója. A kocsimisszónak széles hatósugara volt. Kölcsönkért lovakkal faluról-falura, városról-városra vándoroltak, igy hirdetve az evangéliumot. A "Misszióbarát" címü lap 1935. évi 16. számában "Mi az eddigi eredmény ?" címmel Bretz Emil jelentéséböl a következöt tudjuk meg: "1933-ban 22 helyen fordult meg a kocsimisszió. Ekkor bejárta Fejér, Tolna, Bács-Bodrog és részben Baranya megye területét. Ennek során 12-14 ezer lélekhez jutott el az ige. 1934-ben ismét Baranya, Tolna és Somogy megyékben járva, közel 20 ezer lélek hallotta Isten parancsolatát." Idöközben Seregélyesen is bemerítésre került sor 1935-ben. Itt merítkezett be Kaszás József és felesége, valamint Kajári Ilona, Fehérvárról pedig Hári Ferencné. Egyébként 1930 és 1939 között a székesfehérvári körzethez tartozott Seregélyes, Nádasdladány, Öskü, Berhida, Várpalota, Baja, Bakonycsernye, Szeremle, Bátmonostor, Dávod, Nagybaracska, Hercegszántó, Paks és Érsekcsanád. 1936. öszén szükségesnek látszott egy igehirdetöi tanfolyam megtartása Fehérváron.

Ezen a tanfolyamon elöadóként résztvett Gerwich György, Stuart Jakab skót evangélista, valamint Bretz Emil és felesége. A hallgatóság soraiban pedig ott látjuk többek között Lázi Sándort, Deutscman Hermant, Horváth Jánost és Kaszás Józsefet. Ugyanebben az évben ismét volt bemerítés Székesfehérváron. Ez alkalommal Hári Ferenc pékmester és Bóza József kovácsmester merítkezett be. Hári testvér bemerítkezésével Istennek tett fogadását teljesítette, mivel betegségéböl meggyógyította. Ettöl kezdve a Hári család otthona és pékmühelye a kis gyülekezet legfontosabb missziós bázisává vált, ahol a város szinte minden pontjáról odajáró kenyérvásárlók minden nap hallhattak egyszerü bizonyságtételt testvéreink ajkáról. Idöközben Bretz Emil felesége, Gerwich Irma a gyülekezetplántáló kocsimissziós utazások során megfázott, a sok nélkülözés következtében szervezete legyengült, tüdögyulladást kapott és 1936-ban meghalt. Gyermekük mindössze 3 éves volt. Az evangélista Bretz Emil hitét és szolgálatát ez a tragédia nem rendítette meg. Újból nösült, második felesége Cobb Maud, amerikai misszionáriusnö lett. ö szintén résztvett férje misszós vállalkozásában. A székesfehérvári Sóstón szinte minden évben bemerítést tartottak. 1937-ban Bretz Vilmos, 1938-ban Bretz Emil, 1939-ben Gerwich György meriti be a fehérruhásokat.

E legutóbbi esetben összesen 20 fö állt a vízparton. A lóvontatású missziós kocsit 1937-ben egy nagyobb teljesítményü személyautó váltotta föl, melynek állandó kíséröje és vezetöje Szabó Gyula testvér volt. Bretz testvér fehérvári és vidéki szolgálata idején szívesen vette maga mellé Lázi Sándort és Cserepka Jánost akkori szemináristákat, kik közül az utóbbi testvér késöbb bolíviai missziónárius lett. A háborús évek változást hoztak a gyülekezet életében is. Bretz Emil 1941. januárjában családjával együtt Pesterzsébetre költözött, majd a kommunista hatalomváltás után az amerikai Cleveland (OH) városába távozott. Az átmeneti idöben Zsigmond András Madocsáról, Vöö János Hercegszántóról, Jakab Péter Csetényböl és Perlaki Horváth Antal Velencéröl látogatták a gyülekezetet.