A baptista közösségek a kereszténység protestáns felekezeteinek sorába tartoznak.

Tanításuk és hitéletük gyakorlati forrása az Biblia. Elnevezésüket másoktól kapták, de elfogadták a magukénak.

A "baptista" név az újszövetségi Szentírásban előforduló görög baptizma (baptidzo, baptizein) szóból származik, ami magyarul alámerítést, vagy bemerítést jelent. A "baptista" szó magyar jelentése tehát "alámerítkezett" vagy "megkeresztelkedett", utalva arra, hogy a baptisták hitvallásuk alapján és bemerítéssel keresztelnek. Jézus Krisztus rendelkezésének és az újszövetségi gyakorlatnak megfelelően.

Bár először János nem akarta őt megkeresztelni, Jézus azonban igy szólt hozzá: "Engedj most, mert igy illik nékünk minden igazságot betöltenünk." Jézus példaadása felhívás volt és üzenet az őt követőknek, hogy nekik is hasonlóképpen kell tenniük.

Mennybemenetele előtt, a misszióparancsban szintén hangsúlyt helyezett arra, hogy csak megtért, hitre jutott, a Szentlélek által újjászületett hívőket részesitsünk az alámerítéssel gyakorolt keresztségben, akiket továbbra is tanítanunk kell.

Jézus ezt igy mondta:
"Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és ime, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

E feltétel az ősegyház idejétől kezdve fennállt, és csak a középkor századaiban vezette be a hivatalos egyház - sok egyéb, bibliai alapot nélkülöző tanítással együtt - a csecsemők fejleöntéssel való keresztelését, utat nyitva ezzel a felhígulás veszélye előtt.

A római katolikus egyház egyik elismert történésze erröl így nyilatkozik: "Az alámerítéssel való keresztelés általános maradt az egyházban legalább a XII. századig." Ezért nem csoda, hogy az itáliai középkori bazilikák mellett ma is megtekinthetők a keresztelő kápolnák, másnéven baptisztériumok, benne a felnőttek bemerítésére alakalmas medencével.
A székesfehérvári bazilika oldalkápolnájának kiásott romjai is erről tanúskodnak.

Reformáció:
A 16. századi reformációs mozgalmak közös lényege az volt, hogy visszavezesse az egyházat a Szentírás eredeti tanításához, amelytől messze eltávolodott a középkorban. A reformáció Luther, illetve Kálvin által képviselt irányzatai alapvető teológiai és dogmatikai kérdéseket tisztáztak a Szentírás helyes értelmezésével, és elvetették a századok alatt kialakult torzulásokat.

A legalapvetőbb kérdést azonban, a megtérést és újjászületést követő bemerítés bibliai tanítását már nem vállalták föl. Bár a nagy reformátorok elvileg elismerték a "baptidzó" eredetileg is alámerítéssel gyakorolt formáját, de végül is nem merészeltek ennyire visszamenni az ősi alapokhoz, s így a keresztség dolgában a középkori egyház torzult gyakorlatát folytatták.

Anabaptista (Újrakeresztelő):
A mai baptizmus tanítását és gyakorlatát a reformáció korában keletkezett anabaptista mozgalmak közelítették meg a legjobban. Ezek az evangéliumi irányzatok egymástól függetlenül több helyen, a Biblia tanulmányozása alapján jöttek létre, néhol egyszerű közemberek, másutt nagyfelkészültségű tudós teológusok által. A reformáció harmadik ágaként elismert anabaptizmus volt az, amely felvállalta a bibliai keresztséget, s ezzel együtt a teljes visszatérést a krisztusi tanításhoz, az őskeresztyén gyakorlathoz.

Az "anabaptista" szó jelentése: "újrakeresztelő", ami az ellenfelektől ered, ugyanis az anabaptista reformáció nem fogadta el érvényesnek a csecsemő-keresztséget, ezért sokszor üldözték öket

Az első anabaptista gyülekezetek, - akiket Magyarországon hutteritáknak, vagy a kerámiáikról híres habánoknak neveztek - a reformáció idején jelentek meg hazánkban, és a 16. század közepétől már kivégzett mártirjairól szól a krónika. Hubmayer Baltazár anabaptista teológust például bátor hitvallásáért Bécsben égették meg máglyán 1528-ban, feleségét pedig a Dunába fojtották.
Fischer András felvidéki anabaptista prédikátort Krasznahorka váráról taszították a mélybe, meggyőződéséért.

Az anabaptisták eleinte az erdélyi fejedelemség felé menekültek az üldözés elől, majd az erőszakos elnyomás miatt gyülekezeteik felmorzsolódtak. A magyarországi újkori baptista missziót Hamburgból visszatelepedő magyar mesteremberek - Rottmayer János és hittársai - hívták ismét életre 1846-ban. ő vallásos iratokat és Bibliát terjesztett, amit a magyar szabadságharc kitörése miatt abba kellett hagynia. A Bach-korszak alatt a már meglévő kis gyülekezeteket betiltották.
Ennek ellenére növekedett az érdeklődők száma.

1865-ben került sor az első nyilvános bemeritésre a Duna vizében.

A mai baptizmus első úttörői azok az üldöztetésük miatt Angliából Hollandiába menekült hitvallók voltak, akik a bemerítés bibliai igazságát felismerve hitük vallomására 1609-ben, Amszterdamban bemerítkeztek. Egy részük visszatért Angliába, és 1612-ben, Londonban megalapították a jelenkori első baptista gyülekezetet.

Az egyháztörténet azonban igazolja, hogy a keresztyénség kétezer éves története során mindig voltak olyan evangéliumi csoportok, amelyek a baptisták által ma is vallott legfőbb bibliai igazságokat hirdették. Így a baptisták joggal látják úgy, hogy tanításuk és hitéletük gyakorlati forrása az Újszövetség és az őskeresztény gyülekezetek példája.

A Megváltó szeretetét hirdetjük, akiről meg van írva:
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem ÖRÖK ÉLETE LEGYEN."
(János evangéliuma 3:16)